Hallás mindkét füllel

Az utcán magabiztosan történő átkeléstől egészen a zajos helyeken lebonyolított társalgásokig, többféle előnye is van annak, ha valaki mindkét fülével hall.

Kertben együtt étkező három felnőtt

Az oldal tartalma

  • Miért fontos mindkét füllel hallani?
  • Mik az előnyei az egyik fülön hallókészülék, a másikon pedig hallásjavító implantátum használatának?
  • Személyes beszámoló két implantátum használatáról

Miért fontos mindkét füllel hallani?

Két fülünk összehangoltan működik, és agyunknak mindkettőre szüksége van, hogy meghatározza a hang helyét, és hogy  zajban jobban halljunk.1 A mindkét füllel történő hallást binaurális hallásnak nevezik. Ha csak egyik fülével hall (unilaterális, azaz egyoldali hallás), nehezen képes az alábbi listán felsorolt dolgokra.

Beszédértés zajban

Ha csak egyik fülével hall, nehezen fogja tudni kiszűrni a beszédet a zajos környezetből.

A binaurális hallás segít az agynak a szelektív hallgatást, figyelést megvalósítani. Ennek révén arra a beszélgetésre összpontosíthat, amelyet adott alkalommal hallani akar.2

A hangforrás helyének megállapítása2

Problémát okozhat, ha nem tudja megállapítani, milyen irányból érkezik egy hang.

Egy gyerek emiatt nehezebben tudja követni a tanárt az osztályban vagy a csapattagjait a sportpályán.

Egy felnőtt vezetés közben, a forgalomban nehezebben tájékozódik miatta. Mindkettőjük számára veszélyes lehet az átkelés egy forgalmas úton.

A fejárnyék-effektus elkerülése

A hangoknak a fejét megkerülve kell eljutniuk a „jó füléhez, amely aztán továbbíthatja azokat az agyának. Ennek eredményeképpen nehezebben hallhatja és értelmezheti a hangokat, különösen zajos környezetben.1 Ez fokozottan igaz a magasabb frekvenciájú hangokra.1

Zenehallgatás

Az emberek, akik az egyik oldalon nem hallanak, azt mondják, a zenehallgatás kevésbé élvezetes számukra, és kellemetlen hangzásúnak, homályosnak vagy természetellenesnek írják le a korábban két füllel érzékelt hangzásához képest.3

Binaurális hallás és  beszédfejlődés gyermekeknél

Ha a gyerek mindkét fülével hall, jobban érti a beszédet és a nyelvet. Ez minden gyerek  tanulása és  fejlődése szempontjából fontos.4

„2009-ben, majd 2011-ben kaptam implantátumot. Az, amikor az ember végre képes hallani, olyan, mintha egy sötét szobában felkapcsolták volna a villanyt.”*¹

– Rusty,  Cochlear™ implantátumot használ

Mi a bimodális hallásjavítás?

Sok ember számára az biztosítja a legjobb kétoldali hallást, ha az egyik fülükön cochleáris implantátumot, a másikon pedig hallókészüléket viselnek. Ezt a kombinációt nevezik bimodális hallásjavításnak.

Adott esetben a bimodális hallásjavítás jobb hallásélményt nyújthat, mint két hallókészülék vagy egy cochleáris implantátum magában.

Az egymagában alkalmazott hallókészülékkel vagy cochleáris implantátummal összehasonlítva a bimodális hallásjavítást használók a következőkről számolnak be:

  • természetesebb hallásélmény;5

  • javult beszédértés csendes és zajos környezetben egyaránt;6-8

  • jobb zeneérzékelés;9 

  • valós élethelyzetek hatékonyabb kezelése.8 

Egy nagyobb vizsgálat bimodális hallásjavítást használó résztvevői a hallásteljesítményt illetően is sokkal nagyobb elégedettségről számoltak be a korábban két hallókészülék viselésekor szerzett tapasztalatukhoz képest.10.

Bilaterális (kétoldali) hallás: két hallásjavító implantátummal

Ha a bimodális hallásjavító megoldással még mindig nehezére esik a beszédértés, a mindkét oldalra beültetett implantátum segíthet Önnek vagy szerettének a kommunikálásban.

A gyerekek éber óráik nagyrészét bonyolult, zajos környezetben töltik.11 

A két implantátumot viselő gyerekek korábban érik el a hallásteljesítmény terén elérhető célokat, mint az egy implantátumot használó gyerekek.11

Audiológusa ad tanácsot a bimodális vagy bilaterális hallásjavító kezelési lehetőségekről Ön vagy szerette számára.

 

Hallásjavítóimplantátum-specialista keresése a közelben

Jogi nyilatkozat

A hallásvesztés kezelésével kapcsolatos tanácsokért, kérjük, forduljon hallásgondozó szakemberéhez. A kezelés eredménye változó lehet, és hallásgondozó szakembere tájékoztatja, mely tényezők lehetnek arra hatással az Ön esetében. Mindig kövesse a használati utasításokat! Nem minden termék kapható minden országban. Termékinformációért vegye fel a kapcsolatot a Cochlear helyi képviseletével!

A Cochlear védjegyeinek teljes listáját illetően keresse fel a Használati feltételek oldalunkat.

*1 A közölt állítások az adott személy egyéni véleményét tükrözik. Forduljon hallásgondozó szakemberéhez annak megítélése érdelében, hogy az Ön esetében alkalmazható-e a Cochlear technológiája.

Hivatkozások

  1. Weaver, J. "Single-Sided Deafness: Causes, and Solutions, Take Many Forms." Hearing Journal 68.3 (2015): 20-24. Web. 2017. ápr. 28.  http://journals.lww.com/thehearingjournal/Fulltext/2015/03000/Single_Sided_Deafness___Causes,_and_Solutions,.1.aspx.
  2. Hearing Aids | What is a Binaural Hearing Aid [Internet]. Betterhearing.org. 2018 [hivatkozás dátuma: 2018. szeptember 12.]. 
  3. Meehan S, Hough E, Crundwell G, Knappett R, Smith M, Baguley D. The Impact of Single-Sided Deafness upon Music Appreciation. Journal of the American Academy of Audiology. 2017;28(5):444-462.
  4. Ching TY, Psarros C, Hill M, Dillon H, Incerti P. Should children who use cochlear implants wear hearing aids in the opposite ear?. Ear and Hearing. 2001 Oct 1;22(5):365-80.
  5. Farinetti A, Roman S, Mancini J, et al. Quality of life in bimodal hearing users (unilateral cochlear implants and contralateral hearing aids). Eur Arch Otorhinolaryngol (2015 Nov); 272, 3209–3215.
  6. Ching TY, Incerti P, Hill M. Binaural benefits for adults who use hearing aids and cochlear implants in opposite ears. Ear Hear (2004 Feb); 25, 9–21.
  7. Morera C, Cavalle L, Manrique M, et al. Contralateral hearing aid use in cochlear implanted patients: Multicenter study of bimodal benefit. Acta Otolaryngol (2012 Jun); 132, 1084–1094.
  8. Gifford RH, Dorman MF, McKarns SA, Spahr AJ. Combined electric and contralateral acoustic hearing: Word and sentence recognition with bimodal hearing. Journal of Speech, Language, and Hearing Research. (2007 Aug) 1;50(4):835-43.
  9. Sucher CM, McDermott HJ. Bimodal stimulation: benefits for music perception and sound quality. Cochlear Implants International. (2009 Jan); 1;10(S1):96-9.
  10. Preliminary data on file: Clinical evaluation of the Cochlear Nucleus CI532 cochlear implant in adults (CLTD5685). 2019, Jan. [a Cochlear szponzorálta].
  11. Escorihuela García V, et al. 2016: Comparative study between unilateral and bilateral cochlear implantation in children of one and two years of age.